Back to top

Davis megküzd a vb-részvételért

Publikálva: 2018, május 17 - 13:30
Eric Davis helyet kapott a 2018-as oroszországi világbajnokságra készülő panamai válogatott bővebb keretében.

A panamai szövetségi kapitány, Hernan Dario Gomez kihirdette az előzetes, 35 játékosból álló keretét a 2018-as oroszországi VB-re. Klubunk hátvédje, Eric Davis is helyett kapott a kiválasztottak között. A négymilliós lakosú közép-amerikai ország története első világbajnoki részvételére készül.

 A kolumbiai Gomez érdekes alakja a világfutballnak, hiszen egyike a focitörténelem két olyan edzőjének (a másik a nemrég elhunyt francia Henri Michel), akik három különböző válogatottat is kivezettek a világbajnokságra. Hazája nemzeti csapatával az 1998-as VB-re kvalifikálta magát, négy évvel később Ecuadort vezette ki a világ legnagyobb futballtornájára, harmadik alkalommal pedig Panamát vitte ki a VB-re. A sikerei értékét növeli, hogy korábban Ecuador és Panama sem indulhatott világbajnokságon.  

A szövetségi kapitányoknak június 4-ig kell leadni a 23 játékosból álló, végleges keretet. A világbajnokság indulása előtt még két felkészülési mérkőzést abszolválnak a panamaiak: május 29-én Észak-Írországot fogadják, majd június 6-án Norvégiában lépnek pályára. Oroszországban a G csoport keretén belül fokozatosan Belgiummal (6.18.), Angliával (6.24.) és Tunéziával (6.28.) mérkőznek meg.

Davisnek a szlovák élvonalból egyedüli labdarúgójaként van arra esélye, hogy részt vegyen a VB-n. Egyúttal ő lehet a DAC második játékosa, aki a legfelső szinten is megmutathatja magát. Eddig Fieber Péter az első és egyetlen, aki megjárta a felnőtt VB-t. Fieber a csehszlovák válogatott tagjaként jutott ki az 1990-es olaszországi világbajnokságra, ám a mérkőzéseken nem lépett pályára.

Panama bővebb kerete a 2018-as oroszországi VB-re:

kapusok: José Calderón (Chorrillo FC), Jaime Penedo (Dinamo Bucuresti), Alex Rodríguez (San Francisco FC)

védők: Azmahar Ariano (Patriotas FC), Felipe Baloy (CSD Municipal), Harold Cummings (San Jose Earthquakes), Eric Davis (FC DAC 1904 Dunaszerdahely), Fidel Escobar (New York Red Bulls), Adolfo Machado (Houston Dynamo), Michael Murillo (New York Red Bulls), Luis Ovalle (CD Olimpia), Francisco Palacios (San Francisco FC), Richard Peralta (Alianza), Roman Torres (Seattle Sounders)

középpályások: Ricardo Avila (KAA Gent), Edgar Barcenas (Cafetaleros de Tapachula), Ricardo Buitrago (CSD Municipal), Miguel Camargo (Universidad San Martín de Porres), Adalberto Carrasquilla (Tauro FC), Armando Cooper (Club Universidad de Chile), Anibal Godoy (San Jose Earthquakes), Gabriel Gomez (Bucaramanga), Jose Gonzalez (Unión Comercio), Cristian Martinez (Columbus Crew), Valentin Pimentel (Plaza Amador), Alberto Quintero (Universitario de Lima), Jose Luis Rodriguez (KAA Gent)

támadók: Abdiel Arroyo (LD Alajuelense), Rolando Blackburn (Chorrillo FC), Ismael Diaz (Deportivo La Coruna), Jose Fajardo (CA Independiente), Roberto Nurse (Mineros Zacatecas), Blas Perez (CSD Municipal), Luis Tejada (Sports Boys), Gabriel Torres (CD Huachipato)

szövetségi kapitány: Hernan Gomez

Pályára lép Šatka, Pačinda és Huk a hollandok és a marokkóiak ellen?

A szlovák felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Ján Kozák is kihirdette bővebb keretét a Hollandia (május 31-e, Nagyszombat) és Marokkó (június 4-e, Svájc) elleni felkészülési találkozók előtt. Kozák elsődleges keretében három DAC-játékos is helyet kapott: Ľubomír Šatka, Erik Pačinda és Tomáš Huk. Šatka és Pačinda a márciusi, Thaiföldön megrendezett Király-kupán már képviselték Szlovákiát, amikor is mindketten pályára léptek a hazaiak elleni döntőn. Pačinda ráadásul egy ritkán látható bombagólt is szerzett a válogatottbeli bemutatkozása során. Huk még nem kapott szerepet a szlovák felnőttválogatottban.    

Herc és Almási Guľa látókörében

A húsz éven alatti válogatott május 30-án Moldáviában lép pályára a hazai korosztályos csapat ellen. A frissen kinevezett szövetségi kapitány, Adrián Guľa  két DAC-játékost, Christián Hercet és Almási Lászlót is nevezte az előzetes keretébe. Herc az U21-es válogatott tagja, míg Almási első alkalommal kerülhet be az U20-as nemzeti csapat szűkebb keretébe.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Eric Davis
Cookies