Back to top

A DAC U19-nek nem ment a Zsolna ellen

Publikálva: 2017, augusztus 21 - 15:35
Vereséggel kezdte az új idényt a DAC megújult idősebb ificsapata, a zsolnai műfüvön már az első félórában eldőlt a három pont sorsa.

MŠK Žilina - FC DAC 1904 2:0 (2:0)

2017.08.19., szombat, 11.00

Gólszerzők: 7. Kopas, 30. Kopas

Játékvezető: Libiak - 80 néző

DAC U19: Gutič - Tornai, Švihel, Kozel, László - Fronc (69. Holík), Valach, Taritaś (90. Magyar) - Magyarics (78. Zsidek), Kelemen, Rymarenko

Edzői értékelés

Jozef Olejník: „Az első félidőben az ellenfél a játék minden tekintetében fölénk nőtt. Főleg dinamikában maradtunk alul. Lassabbak voltunk a mozgás, a technika és a taktika terén is. A védekezésben sok komoly taktikai hibát követtünk el, ráadásul a passzaink sem voltak pontosak, amit az ellenfél két góllal büntetett. A második félidőben feljavult a teljesítményünk. Kiegyenlítődött a játék, nagy helyzeteket dolgoztunk ki, amelyeket sajnos nem sikerült kihasználnunk. Főleg a defenzív fázison kell javítanunk, mert a második játékrészben is az alacsony koncentráció és a laza védekezésünk miatt az ellenfél százszázalékos ziccereket dolgozott ki. Szintén javításra szorul a játékdinamikánk, főleg ami a védekezésből a támadásba való átmenetet illeti.”  

A héten két bajnokival folytatja a csapat. Előbb szerdán a Szenice otthonában lép pályára, majd szombaton 11 órától, az idény első hazai találkozóján, a Trencsént fogadja az Akadémián.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies