Back to top

A DAC törökországi ellenfelei: Helsingør, Željezničar, Zbrojovka, Vojvodina

Publikálva: 2018, január 15 - 16:56
Négy ország élvonalbeli csapatával méri össze erejét a DAC a törökországi edzőtáborban.

Csapatunk téli felkészülését már sorozatban negyedszer színesíti törökországi edzőtáborozás. Idén január 26. és február 7. között látogat a gárda a félhold országába, ahol ezúttal négy edzőmérkőzést abszolvál - fokozatosan egy dán, bosnyák, cseh és szerb élvonalbeli ellenféllel.

A beleki összpontosítás első összecsapásán január 29-én az FC Helsingør ellen lépünk pályára. A Hamlet városában székelő kék-fehérek a dán élvonal újoncaként az utolsó előtti, 13. helyről várják a tavaszi folytatást.

Két nappal később, január 31-én a 2016-ból már ismerős FK Željezničar Sarajevo következik. Bosznia-Hercegovina hatszoros bajnoka és tavalyi ezüstérmese jelenleg vezeti hazája bajnokságát. A vasutascsapat 1972-ben jugoszláv bajnoki címet is szerzett, a legnagyobb nemzetközi sikere pedig az 1984/85-as UEFA-kupa-sorozathoz kapcsolódik, ahol az elődöntőben a Videoton búcsúztatta. Két évvel ezelőtt már találkoztunk a bosnyák élcsapattal, az akkori edzőmeccs gól nélküli döntetlent hozott.

A harmadik törökországi ellenfelünk is egy régi ismerős lesz, február 3-án ugyanis a cseh I. liga őszi 12. helyezettjével, az FC Zbrojovka Brno együttesével találkozunk. A csehszlovák bajnokságban egykoron hat csatát vívtunk a brünniekkel, felkészülési mérkőzésen pedig legutóbb 2015. január 31-én, a Morva nagyvárosban találkoztunk - és kaptunk ki 0:2 arányban.

Az idei téli összpontosítás utolsó előtti napján, február 6-án az újvidéki FK Vojvodinával mérkőzünk. A kétszeres jugoszláv bajnok (1966, 1989) a nyolcadik helyen telel a tizenhat tagú szerb élvonalban. Az Európa Liga aktuális idényének első selejtezőkörében a piros-fehéreket a Rózsahegy búcsúztatta, 3:2-es összesítéssel.

A téli felkészülés programja - frissítve:

2018. január 10.: a felkészülés kezdete

2018. január 17., 12:00 ó: FC DAC 1904 - FK Inter Bratislava (2. liga)

2018. január 20., 14:00 ó: FC DAC 1904 - SK Sigma Olomouc (cseh 1. liga)

2018. január 24., 11:00 ó: Gyirmót FC (magyar 2. liga) - FC DAC 1904

2018. január 26. - február 7.: törökországi edzőtáborozás, négy előkészületi mérkőzéssel

2018. január 29.: FC DAC 1904 - FK Helsingør (dán 1. liga)

2018. január 31.: FC DAC 1904 - FK Željezničar Sarajevo (bosnyák 1. liga)

2018. február 3.: FC DAC 1904 - FC Zbrojovka Brno (cseh 1. liga)

2018. február 6.: FC DAC 1904 - FK Vojvodina Novi Sad (szerb 1. liga)

2018. február 10., 14:00 ó: FC DAC 1904 - Zalaegerszegi TE (magyar 2. liga)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies