Jelenlegi hely

DAC-Rózsahegy 3:0 (1:0)

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, március 10 - 17:39 | DAC hírek
Remekre sikeredett bemutatkozás a felsőházban! A korábban mindig taktikusan futballozó rózsahegyieket ezúttal három góllal küldtük haza. Magabiztos győzelmünkkel megerősítettük dobogós pozíciónkat, és tavasszal továbbra is érintetlen maradt a hálónk.
DAC-Rózsahegy 3:0 (1:0)

Az egy és a két héttel ezelőtt érzett hideggel ellentétben ma egészen kellemes, napos idő fogadta a MOL Arénába sorrendben a harmadik hazai mérkőzésre kilátogató szurkolókat. Csapatkapitányunk, Ljubičić csak a lelátóról élvezhette a napfürdőt, mivel az eddig összegyűjtött öt sárgája után pihenőre kényszerült. Helyette a fiatal Hercet nevezte a kezdőbe Marco Rossi. Az ünnepélyes kezdőrúgást az 1968-as bajnokcsapatunk legidősebb tagja, Takács Vilmos végezte el. Vili bácsi még a gratulációkat fogadta a kispadnál, amikor villámrajtot véve már ünnepelhettük is az első gólunkat. Záhumenský indítása után a rutinos Ján Maslo hibázott, Černák pedig azonnal lecsapott a labdára, melyet mintegy tizenöt méterről szépen helyezett Macík hálójába – 1:0. Azt hittük, a vendégeket megfogja a gyors gól, de Norbert Hrnčár védencei gyorsan rendezték a soraikat, és gyakran el is jutottak a tizenhatosunkig, ahol végül elhalt a tudományuk, mert vagy a védőink vagy Macej hatástalanította a próbálkozásaikat. A 33. percben Záhumenský tette át a hosszúra a labdát Černáknak, aki akár maga is rúghatott volna, de a passzt választotta, melyet sajnos Pačinda nem tudott megszelídíteni. A bal oldalunkon Davis volt az egyik legaktívabb, de Kalmár is igazolta, hogy nem véletlenül került be George Leekens válogatottjának bővebb keretébe. Zsolt a 38. percben egy gyönyörű egyéni akció után növelhette volna a góljaink számát, de Macík az utolsó pillanatban leért a labdára. A vendégek hálóőrének ez volt az utolsó védése a meccsen, mivel egy perccel később a tizenhatos vonalán túl kézzel ért bele Pačinda emelésébe, és Kráľovič játékvezető máris elküldte őt zuhanyozni. A sokáig tartó kényszerű csere után Pačinda avathatta volna fel a frissen játékba álló Urminský kapust, ám házi gólkirályunk bólintása nem talált kaput.

A második félidőt szinte ugyanabból a kottából kezdtük el játszani, mint az elsőt, mivel rögtön az elején betaláltunk a rózsahegyiek hálójába. Az 50. percben az aktív Kalmár tört be az ellenfél tizenhatosba, majd elesett, a bíró azonban nem fújt semmit, hanem továbbot intett. A játékot jól olvasó Pačinda azonnal az elé csorgó labdába bombázott – 2:0. A mérkőzés innentől kezdve az általunk írt forgatókönyv szerint folytatódott, a fehér mezesek tíz emberrel tulajdonképpen csak az eredmény megtartására törekedtek, a támadások vezetéséhez már nem maradt elég erejük. Kalmár ezen a meccsen remek napot fogott ki. A középpályán összegyűjtött labdákkal igyekezett támadásba hozni társait. Nem véletlen, hogy a harmadik gólunknál is épp ő jegyezte a gólpasszt. A 66. percben varázsolta az előre húzódó és teljesen üresen hagyott Šatka fejére a labdát, aki rutinosan bólintott a hálóba – 3:0. A 69. percben az 5111 néző kérdezz-felelekbe kezdett. “Ki a jobb?” – kérdezte a B-közép. “Dé-Á-Cé!” – jött a válasz többi szektorból. És valóban: akár újabb gólokat is lőhettünk volna, ha egy picit jobban odafigyelünk a befejezésre. Egy ilyen ordító lehetőség adódott a DAC-ban bajnoki meccsen első alkalommal pályára lépő Blackman előtt is, aki éles szögből a kapusba durrantott. Szélsőnk Pačinda remek helyzetfelismeréséből törhetett kapura. Házi gólkirályunkat is dicséret illeti, nem véletlen, hogy a szurkolók többször is kórusban éltették őt. A záró sípszóig komótosan, különösebb kockázatvállalás nélkül, a nézőtérről felharsanó “Micsoda álom…” dallamára járattuk a labdát.

Černák szemfülessége rögtön a második percben vezetéshez juttatta csapatunkat, az első félidő végén történt kiállítás pedig megpecsételte a mérkőzés további alakulását. Térfélcserét követően szinte azonnal eldöntöttük a három pont sorsát, de Pačinda gólja sem jelentette még a végállomást, mivel később Šatka is megrezegtette a rózsehegyiek hálóját. A liptóiaknak idén még nem jött össze a góllövés. Macej kapuja viszont továbbra is érintetlen a tavasszal, s reméljük ez a kiváló sorozatunk jövő héten vasárnap is folytatódik majd Pozsonyban, ahol 15.20-kor a Slovan vendégeként lépünk pályára. Ha sikerül ponto(kat)t hoznunk a Disznólegelőről, akkor tizenegy meccsesre nyúlhat veretlenségi sorozatunk. Mindezek előtt még Nagyszombatban is pályára lépünk a Slovnaft Cup negyeddöntőjében. A City Arénában kedden, 17.00-kor kezdődik a rangadó.

Edzői értékelés:                    

Marco Rossi (DAC): „Azt tudom mondani, amit kollégám is: a kiállításig a gyors gólunk ellenére teljesen nyitott volt a meccs. Az elején betaláltunk, volt még két-három lehetőségünk, de nem lehettünk nyugodtak, mert a Rózsahegy taktikailag a bajnokság egyik legjobban felkészített csapata. Záhumenskýt és Davist együtt játszattam, hogy kikapcsoljuk a játékból a vendégek egyik legjobbját, Danielt. Mindent összevetve nagyon jó játékot láthattunk az ellenfelünktől az első játékrészben, de a kiállítás valóban megpecsételte a találkozó sorsát. Emberelőnyben vártunk a megfelelő lehetőségre. Az, hogy tavasszal még nem kaptunk gólt, nem a véletlen műve. Labdavesztés esetén mindegyik játékosom tudja, mi a dolga a pályán. Mi nem catenacciót játszunk, a fociban pedig nem lehet a szerencsére hagyatkozni. Ljubičić hiányzása miatt kicsit tartottam tőle, hogy fogjuk megoldani a feladatot, mert Kalmár és Herc támadóbb szellemben játszik, mint Marin, akinek nagyon fontos szerepe van a csapatban. Akárcsak Pambounak. Szerencsére mindenki jól tette a dolgát a pályán.”

Norbert Hrnčár (Rózsahegy): „A mérkőzést két fázisra kell osztani. A piros lap előtt nagyon jó tempójú volt a játék, jó focit láthattunk. A hazaiaknak nem volt könnyű dolguk velünk. A kiállítás után viszont ők kontrollálták a játékot. A kapusunk kezezését nem láttam, vissza kell néznem az esetet, de a bíró kiállította, és nekünk emberhátrányban kellett lehoznunk a meccset. Tavasszal minden mérkőzésen voltak gólt érdemlő lehetőségeink, melyekkel nem tudtunk élni. Remélem, a hétközi kupafordulóban végre mi is betalálunk.”

FC DAC 1904 - MFK RÓZSAHEGY 3:0 (1:0) 

Fortuna Liga, rájátszás, 1. forduló, 2018.03.10., 14:00

Játékvezetők: Kráľovič - Ferenc, Galo, 5111 néző

Góllövő: 2. Černák, 50. Pačinda, 66. Šatka

Sárga lap: 54. Koštrna, ill. 53. Qose

Piros lap: 39. Macík

DAC: Macej - Záhumenský, Huk, Šatka, Koštrna (70. Blackman) - Simon, Kalmár, Herc - Černák (67. Divković), Davis (61. Vida), Pačinda

Rózsahegy: Macík - Pikk, Menich, J. Maslo, Jonec - Gešnábel (73. Gerec), Ľupták, Qose - Gál-Andrezly, Haskić (44. Urminský), Daniel (81. Kupec)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 58% - 42%

Lövések: kapura: 9:2  mellé: 4:2

Szöglet: 8:4

Les: 4:1

Forrás: fcdac.sk

Címkék: DAC