Back to top

DAC-játékosok Görögországban és Fehéroroszországban

Publikálva: 2018, január 11 - 18:30
Öt tehetséges DAC-labdarúgó is meghívást kapott az ifjúsági válogatottak januári összpontosítására.

17 éven aluli szlovák válogatott 2018. január 19-29-e között a nagy hagyománnyal bíró Development Cup 2018-as nemzetközi tornáján vesz részt Fehéroroszországban. Samuel Slovák szövetségi kapitány, akinek az U17-es együttesünk vezetőedzője, Martin Žamba segíti a munkáját, négy DAC-futballistát is nevezett a keretbe. Bajnóczi Nikolas, Gembický Sebastián, Bari Krisztián és Šimon Dolinský utaznak Fehéroroszországba, míg Denis Richnavský, Doktorík Dávid és Malý Matúš a tartalékok között kapott helyet.

Felnőttcsapatunk tagja, Dominik Špiriak január elejétől Görögországban tartózkodik az U20-as válogatott edzőtáborában. Pavel Hapal szövetségi kapitány védencei két mérkőzést abszolváltak az egyhetes dél-európai összpontosítás alatt a helyi korosztályos válogatott ellen - az elsőn 2:1-es győzelmet arattak, míg a mai visszavágón 0:1 arányban alulmaradtak. A cseh szakember ezeken a találkozókon az U21-es válogatottba pályázó futballistáknak adott bizonyítási lehetőséget. Špiriak, aki az U19-es válogatott csapatkapitánya és sérülés miatt kihagyta az őszi idény nagy részét, a második találkozón lépett pályára. Az Akropolisz alatt egyébként Fegyveres Zsolt csapatorvos, Ludik György fizioterapeuta és Fedor Patrik szertáros is képviseli klubunkat.

A DAC játékosai a januári válogatott mérkőzéseknek fenntartott hivatalos időpontban:

Dominik Špiriak (Szlovákia, U20) - nemzetközi felkészülési mérkőzések

2018.01.09. Görögország-Szlovákia 1:2 (1:1), Špiriak cserepad

2018.01.11. Görögország-Szlovákia 1:0 (0:0), Špiriak végigjátszotta a mérkőzést

Bajnóczi Nikolas, Gembický Sebastián, Bari Krisztián Šimon Dolinský (Szlovákia, U17) - Development Cup 2018, nemzetközi felkészülési torna, Fehéroroszország, 2018. január 19-29.,

2018.01.21. Szlovákia-Izland

2018.01.23. Oroszország-Szlovákia

2018.01.24. Szlovákia-Izrael

2018.01.26-tól helyosztók

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies