Back to top

A DAC futballklub álláspontja a DAC–Trencsén mérkőzés után történtekről

Publikálva: 2017, október 23 - 20:25
Az FC DAC 1904 Dunaszerdahely futballklub hivatalos álláspontja a Fortuna Liga 13. fordulójában megrendezett DAC–Trencsén mérkőzés után történtekről.

2017.10.21-én, 15.00 órai kezdettel került megrendezésre a Fortuna Liga keretén belül az FC DAC 1904 Dunaszerdahely és az AS Trencsén futballmérkőzése. Annak ellenére, hogy az eredmény kedvezőtlenül alakult a hazaiak számára, a találkozó szervezési szempontból a közrend megzavarása nélkül zajlott. A mérkőzésen 6616 néző volt jelen, ebből 68-an Trencsénből. Közülük 38-an autóbusszal, a többiek személyautókkal érkeztek Dunaszerdahelyre. A vendégszurkolókat szállító autóbusz nagyjából a második félidő tizedik percében érkezett meg. A beléptetési ellenőrzések során kiderült, hogy néhány trencséni drukkernél az MMA küzdősportban használt kesztyűk és fogvédők, valamint további veszélyes tárgyak (műanyag csövek és láncok) vannak, amelyek elkobzásra kerültek. A rendezvény 80. percében, a rendőrséggel való előzetes egyeztetés értelmében a vendégszurkolók fel lettek szólítva, hogy a mérkőzés befejezését követően további, nagyjából 10 percig maradjanak a helyükön a stadionból való távozásuk biztosítása érdekében.

A hazai együttes szurkolóinak távozását követően a vendégdrukkerek autóbusza az ő szektoruk belépőkapujához lett irányítva. A magán biztonsági szolgálat emberei (SBS) és a rendőrség tagjai egy folyosót képeztek a vendégszurkolók biztonságos kikísérésének érdekében. A hazai drukkerek egy csoportja a kapunál közel került a trencséni szurkolókhoz. Először csak szócsata folyt, majd ezt követően egyesek át akarták törni a biztonsági szolgálat emberei és a rendőrség által alkotott folyosót. A rendőrök és a biztonsági emberek a két szurkolótábor közé álltak, és a fizikai konfrontáció megelőzésének érdekében igyekeztek minél hamarabb felterelni a trencsénieket az autóbuszukra. A felszólítások ellenére a vendégek szurkolói elutasították az autóbuszba való felszállást, ráadásul azok is kiszálltak, akik már az autóbuszban ültek. A helyzet elmérgesedését a trencséniek fizikai támadásai váltották ki a biztonsági emberek ellen, akik meg akarták akadályozni a hazai drukkerekkel való fizikai találkozást, és akik fel akarták őket terelni az autóbuszra. A járműre való felszállás helyett azonban a vendégszurkolók sörrel öntözték és vulgárisan sértegették őket a nemzetiségük miatt.

Az egész incidens a vendégszektor bejárata előtt történt, nagyjából 25 perccel a mérkőzés befejezése után. Az FC DAC 1904 birtokában vannak a biztonsági kamerák felvételei, amelyeket kérvényezés esetén átadunk az illetékes szerveknek.

Az információink alapján az erőszak fő kezdeményezője az egyik trencséni drukker volt, aki ellen nemrég még érvényben volt egy, a sportesemények látogatását tiltó, féléves határozat.

A konfliktusban nem résztvevő vendégszurkolók a stadion belső részéből követték figyelemmel az egész incidenst, majd a biztonsági szolgálat embereivel és a rendőrséggel együttműködve a saját járműveikhez lettek kisérve. Az AS Trencsén futballistáit szállító autóbusz útja szintén biztosítva lett.

Klubunk az egész helyzet kiértékelése után meghozza a megfelelő intézkedéseket, hogy a jövőben ne történhessenek hasonló incidensek. Sajnáljuk, hogy mérkőzésen uralkodó remek hangulatot beárnyékolták a főleg az olyan egyének által kiprovokált, fentebb említett események, akik nem a sportélmény, hanem az agressziójuk levezetése miatt járnak futballmérkőzésekre.

Befejezésképpen megjegyezzük, hogy a rendőri szervek őrizetbe vettek egy hazai és egy vendégszurkolót, akik ellen szabálysértési eljárás indult.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies