Back to top

A DAC 2016/17-es idénye: nézők

Publikálva: 2017, június 9 - 13:48
Az utóbbi négy év alatt idén immár harmadszor volt a DAC hazai mérkőzésein a legmagasabb átlagnézőszám. A DAC A csapatának szereplése a 2016/17-es idényben a számok és statisztikák tükrében – az utolsó előtti fejezet a nézőszámokról szól.

A 2013/14-es és a 2014/15-ös idény után ismét a DAC hazai találkozói hozták a legmagasabb átlagnézőszámot. Összesítve is csapatunk találkozóira volt kíváncsi a legtöbb néző, tehát a szurkolósereg most is a DAC tizenkettedik játékosa volt!

Míg a mi stadionunkban nőttek a nézőszámok, addig a Fortuna Liga negatív rekordot állított fel. A 184 bajnoki mérkőzésre a hivatalos adatok szerint összesen 363 246 néző váltott jegyet. Ezzel 1974-re esett vissza a mérkőzésenkénti átlagnézőszám (összehasonlításképpen: a 2015/16-os évadban ez a szám 2423 volt), ami a bajnokság történelmének legalacsonyabb átlagát jelenti. Míg ősszel 2018 néző volt az átlag, addig tavasszal csak 1905.

Az érdeklődés csökkenésében többek között az a tény is szerepet játszott, hogy négy együttes is (DAC, Nagyszombat, Nagymihály és Sároseperjes) a hazai találkozóinak egy részét az eredeti otthoni pályáján kívül abszolválta.

A hazai és idegenbeli összecsapásokat együttvéve a DAC-ra voltak a leginkább kíváncsiak a nézők: együttesünk 32 bajnoki mérkőzéseire (ideszámítva a Miava elleni két őszi megmérettetést is, melyek eredményeit később törölték) 98 306-an váltottak jegyet, ez 3072 mérkőzésenkénti átlagot jelent (tavaly 3126). A legkevésbé vonzó csapat pedig a Szenice volt (40 486, 1306-os átlag).

Miénk volt a legmagasabb hazai nézőátlag is: a tizenöt összecsapást 61 681 szurkoló látta, tehát átlagban 4112 (tavaly 3773). Mindemellett a hazai találkozóink egyharmadát a stadion átépítése miatt Szencen abszolváltuk, ahol 7673 néző buzdított bennünket, ami 1535-ös átlagot jelent meccsenként. Teljesen más számok születtek az új DAC Arénában, ahova novemberben költözött a gárda. Itt összesen 11 bajnoki összecsapást vívtunk (a nagymihályit is beleszámítva, ahol hivatalosan vendégként voltunk vezetve). Az Aréna mérkőzésátlaga 5401!

Idegenben ismét a Slovan volt a legvonzóbb (45 773, átlagban 2860). A DAC a második helyen áll ezen a ranglistán - a tizenhét idegenbeli fellépésünkre összesen 46 625 néző váltott jegyet, ami 2154 meccsenkénti átlagot jelent (tavaly 42 773 és 2517).

A 26. és a 31. fordulóban született a legmagasabb nézőszám együttesünk mérkőzésén, méghozzá a Slovan és a Zólyombrézó ellen (egyaránt 7139). A legkevesebben a 32. fordulóban, Poprádon voltak kíváncsiak a DAC-ra, ahol a sároseperjesiek játszották a hazai találkozóikat (312).

A szezon legmagasabb nézőszáma a Nagyszombat–Slovan rangadón született a 7. fordulóban (7637 néző). Nemcsak az idei szezon, hanem az élvonal történelmének abszolút negatív nézőcsúcsa a 18. forduló bepótolt összecsapásán, a Nagymihály–Rózsahegy találkozón született, amire mindössze 150 néző váltott jegyet a zsolnai stadionban. A most befejeződött bajnoki évad 37 mérkőzésére is kevesebb mint ezer szurkoló látogatott ki.

Statisztikák:

A Fortuna liga csapatainak nézőszáma a 2016/17-es idényben:

DAC (32)

98 306

61 681

36 625

3 072

Trnava (32)

85 833

53 289

32 544

2 682

Žilina (32)

80 350

46 543

33 807

2 511

Trenčín (31)

66 367

36 453

29 914

2 141

Slovan (32)

60 917

15 144

45 773

1 904

Podbrezová (32)

58 022

25 518

32 504

1 813

Michalovce (31)

56 752

28 600

28 152

1 831

Ružomberok (32)

55 711

29 369

26 342

1 741

Prešov (32)

50 838

19 503

31 335

1 589

Zl. Moravce (32)

44 570

18 211

26 359

1 393

Senica (31)

40 486

15 468

25 018

1 306

Myjava (19)

28 340

13 467

14 873

886

Jelmagyarázat: a csapat után zárójelben a lejátszott mérkőzések száma, az összesített, a hazai és az idegenbeli nézőszám, mérkőzésenkénti átlag

A Fortuna liga csapatainak hazai látogatottsága a 2016/17-es idényben:

DAC (15)

61 681

22 168

39 513

4 112

Trnava (17)

53 289

42 409

10 880

3 135

Žilina (16)

46 543

34 097

12 446

2 909

Trenčín (16)

36 453

14 703

21 750

2 278

Ružomberok (17)

29 369

18 394

10 975

1 728

Michalovce (15)

28 600

21 583

7 017

1 907

Podbrezová (16)

25 518

14 755

10 763

1 595

Prešov (16)

19 503

15 774

3 729

1 219

Zlaté Moravce (15)

18 211

10 474

7 737

1 214

Senica (15)

15 468

10 355

5 113

1 031

Slovan (16)

15 144

9 968

5 176

947

Myjava (10)

13 467

13 467

0

1 347

Jelmagyarázat: a csapat után zárójelben a hazai mérkőzések száma, az összesített, az őszi és a tavaszi nézőszám, mérkőzésenkénti átlag

TOP 10 - a 2016/17-es idény leglátogatottabb mérkőzései:

7637  Trnava-Slovan 0:0 (7. forduló)

7139  DAC-Slovan 1:0 (26. forduló)

7139  DAC-Podbrezová 2:2 (31. forduló)

6193  Trnava-DAC 2:1 (2. forduló)

6088  DAC-Trenčín 2:0 (16. forduló)

6008  DAC-Trnava 0:0 (24. forduló)

5620  Trnava-Žilina 1:2 (4. forduló)

5280  Žilina-Slovan 2:1 (17. forduló)

5152  DAC-Žilina 2:2 (23. forduló)

5045  DAC-Ružomberok 1:1 (22. forduló)

TOP 10 - a 2016/17-es idény legalacsonyabb nézőszámai:

150  Michalovce-Ružomberok (18. forduló)

153  Prešov-Senica (26. forduló)

185  Prešov-Zlaté Moravce (28. forduló)

284  Prešov-Podbrezová (30. forduló)

312  Prešov-DAC (32. forduló)

405  Prešov-Michalovce (24. forduló)

430  Senica-Trenčín (13. forduló)

511  Senica-Ružomberok (30. forduló)

523  Senica-Podbrezová (28. forduló)

604  Michalovce-Slovan (33. forduló)

Az utóbbi 4 idény látogatottsága és legmagasabb hazai átlagai:

2016/17

1974

DAC

4112

2015/16

2423

Trnava

6934

2014/15

1987

DAC

3315

2013/14

2182

DAC

2958

Jelmagyarázat: az idény után a bajnokság átlaga, a legmagasabb hazai látogatottságot jegyző csapat, annak hazai átlagnézőszáma

Érdekességek:

  • A DAC 32 lejátszott találkozójából 14-en is a forduló legmagasabb nézőszáma született
  • A DAC Arénában megrendezett 11 mérkőzésből 10 is a forduló legmagasabb nézőszámát hozta
  • Az évad 10 mérkőzésén született 5000 fölötti nézőszám, ezek közül hat találkozót rendeztek a DAC Arénában
  • A legutóbbi 4 szezonból harmadszor történt meg, hogy a DAC hazai bajnoki összecsapásaira volt kíváncsi a legtöbb néző       

Történelem

A 2016/17-es idény a 22. élvonalbeli szezon volt a DAC számára, és a 4112-es átlagnézőszám a klubtörténelem tizedik legmagasabb száma. Egyébként az 1985-től datálódó, eddigi 340 hazai bajnoki találkozóinkat összesen 1 351 345 néző látta, ami 3975-ös átlagnak felel meg. A legmagasabb nézőszám 1986-ban született, amikor is a Nyitra elleni rangadóra 10 576 néző váltott jegyet. A két zártkapus találkozót leszámítva a negatív csúcs az 1999/2000-s szezon 12. fordulójában született: a Máriatölgyes ellen mindössze 606-an látogattak ki a stadionunkba. 

Hazai átlag nézőszám a DAC 22 élvonalbeli idénye során (a legmagasabbtól a legalacsonyabbig):

1986/87

8265

1987/88

7447

1985/86

7297

1988/89

6180

1990/91

5536

1989/90

4988

2008/09

4779

1992/93

4701

1991/92

4355

2016/17

4112

2015/16

3773

2014/15

3315

2009/10

3210

2010/11

3173

1993/94

3017

2013/14

2955

1996/97

2281

1994/95

2003

1997/98

1816

1995/96

1770

1999/00

1674

2011/12

1527

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies