Jelenlegi hely

Csallóközi népszokások januárban

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, január 11 - 07:31 | Múltidéző
A csallóközi szokások között látványos volt a háromkirályjárás. Ezt a szokást egész Csallóköz-szerte, de az egész magyar etnikum területén ismerték, néhol még ma is ismerik.
Csallóközi népszokások januárban

Valamikor a nagyobb legénykék hárman hosszú, fehér inget vettek magukra, fejükre papírból készített királyi koronát vagy püspöksüveget – infulát – illesztettek. Az egyik királynak fehér volt az arca, ő volt Menyhért, az európai – fehér – ember. A másik, Gáspár barnára festette az arcát, így jelképezte a sémi-arab népeket, azaz Ázsiát. A fekete Boldizsár, a néger Afrikát képviselte a játékban. A három király közül az egyikük botra vagy rúdra erősített, hatágú csillagot tartott a kezében. A közepe szitából volt, a hátulján egy kis nyílással, amelyen a csillagban elhelyezett gyertyát meg lehetett gyújtani. Házról házra járva kértek bebocsátást. Ha beengedték őket, a háziak előtt jól megforgatták a csillagot, és így énekeltek:

Háromkirályok napját, 
Országunk egy istápját 
Dicsérjük énekkel, 
Vigadozó versekkel.
Szép jel és szép csillag, 
Szép napunk támadt.

Hol van zsidók királya? 
Most megjelent csillaga: 
Betlehemben találják 
Szép Jézust körülállják. 
Szép jel és szép csillag, 
Szép napunk támadt.

Királyok ajándékát: 
Aranyat, tömjént, mirhát 
Vigyünk mi is Urunknak, 
Ártatlan Jézusunknak.
Szép jel és szép csillag, 
Szép napunk támadt.

Kérjük a Szűz Máriát,
Kérje az ő Szent Fiát,
Hogy bennünket megtartson, 
S az ellenség ne ártson.
Szép jel és szép csillag, 
Szép napunk támadt.

Áldjuk a királyokkal, 
Jézuskát Szent Anyjával.
Magasztaljuk lélekkel, 
Erősödő szent hittel.
Szép jel és szép csillag, 
Szép napunk támadt.

A másik királynak csörgős botja volt, ezzel verte a padlót, amikor – éneklés közben – kerülték a szobát. Ez a zajcsinálás a gonoszlélek és a betegség elűzését szolgálta (Várkony). A csillagforgatással azt akarták elérni, hogy „az egész ház megkapja a szerencsét” (Bodak, Felbár, Süly).

A Duna menti falvakban, ahol valamikor sok malom működött, vízkereszt volt a molnárok napja. Ilyenkor mindnyájan elmentek a templomba, gyóntak, áldoztak, este pedig nagy mulatságot rendeztek. Délután volt az ünnepélyes fölvonulás, amikor a fiatal leányok egy szépen festett, szalagokkal díszített korongot vittek a menetben. A korongot úgy erősítették a lécre, hogy az forgatható legyen, s menet közben gyakran megforgatták. Malomkereket ábrázolt, ilyet kellett készítenie a molnárinasnak is szabadulása előtt. Ez a munka volt a „remek.” A korongot a kocsmába vitték, itt a mestergerendára akasztották. Vidám muzsika mellett mulattak reggelig. Éjfélkor eltáncolták a „mónárok veszedelme” nevű verbunkos táncot is. Eljátszották, hogyan mentik a malmot árvíz idején, közben a lábukkal táncos mozdulatokat imitáltak. Szövege is volt a táncnak: „Húzd meg, nehogy elvigye a víz! Kifelé, part felé, vigyázz, neki ne ütődjön a partnak, mert elsüllyed! Vigyázz, partnak ne ereszd! Na, végre jó helyen vagyunk!” A medvei malmok közül a legutolsó malmot 1944 körül vontatták be a révbe. Ekkor játszották el teljességében a „mónárok veszedelmé”-t is.

Vízkeresztkor szokták megáldani a házakat is. A pap és az őt kísérő kántor, valamint a többi segédlet (ministránsok) imádkozva körüljárták a ház egyes helyiségeit, és szenteltvízzel, tömjénnel megszentelték az egész házat vagy a lakást. A szertartás befejezése után ugyancsak szentelt krétával fölírták az ajtó szemöldökfájára a szentelés évét és a háromkirály nevét: 19+G+M+B+95. A szenteléskor a hívek az asztalra feszületet, búzát, a búzába néhol almát tettek, hogy a termést és a jószágot – ezt együtt életnek nevezték – ne érje veszedelem.
Január hatodikán a csallóközi gazda megfigyelte az időjárást is. Ilyen természeti megfigyelés alapján keletkezhetett az ismert mondás: Ha vízkeresztkor megcsordul az eresz, hamarosan vége a télnek, jó termés ígérkezik. Versben ez a hiedelem így hangzik:

Vízkereszt, ha úgy fordul, 
hogy az eresz megcsordul, 
örülhetsz már előre,
áldást hoz a mezőre.

Ha vízkereszt napján a kerékvágásban lévő hó vízzé változik, gazdag termés ígérkezik.

Az Úr Jézus megkeresztelkedésének emlékére Keleten ezen a napon szolgáltatták ki a keresztség szentségét. Ekkor még felnőtteket kereszteltek. Ennek emlékére ma az egész egyházban vizet szentelnek. Innét az ünnep neve is: vízkereszt. A megszentelt vízből a hívek még ma is hazavisznek, s otthon gyó- gyítás, gonoszűzés, rontás megelőzése céljából használják. Temetéskor a halott fejénél álló feszület mellé is tesznek egy pohárkában szentelt vizet, hogy a halottnézők is beszentelhessék az elhunytat.

Csáky Károly írja, hogy a kelenyei asszonyok miután a templomból hazatértek, a vízből „a ház főggyire loccsantottak kereszt alagba, hogy a gonosz szellem senkinek se árcson. Közben ezt mondták: Isten áldása légyen a házon”.
 
Január 22-én van Vince napja. Ezt a napot a paraszti nép mindig nagyon figyelte, főként az időjárást kémlelte nagyon, mert azt tartotta, ha Vince napján szép, derült idő volt, megtelt a borospince jó borral. Ezt a természeti megfigyelést is rigmusba szedték:

Ha napos a Vince, 
megtelik a pince.
Ha megcseppen Vince, 
üres lesz a pince.

Kulcsodon Vincéről a következő versikét mondták: 

Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.
Búzával a pajta, a csűr, 
Mihály így jó, édes bort szűr.

Az egyház január 22-én a három szent Vince közül a Diocletianus császár uralma idején, 304-ben vértanúságot szenvedett Vincét ünnepli. E vértanú Vince a nevével rokon hangzású vínum – bor – szóval ugyanis a szőlősgazdák szentje is. Egyes magyar vidékeken, így a Szeged környéki gazdák Vince nap- ján, ha megcsordult az eresz, borral locsolták meg a szent szobrát. Ha viszont elmaradt az olvadás, bosszúból hideg vizet öntöttek a szoborra.
Január 25-ét, Pál apostol megtérésének a napját Csallóköz-szerte Pál-forduló néven ismerik. Ez az elnevezés vallási szempontból Szent Pál megté- résének a napját jelöli. Ugyanis Pál, zsidó nevén Saulus eleinte keményen üldözte Jézus követőit, majd a damaszkuszi úton történt látomása következtében – Jézus jelent meg neki – megtért, és a legbuzgóbb apostolok egyike lett. A szó népi jelentése, illetve értelmezése pedig a következő: Január 25-e körül jut el a téli időszak körülbelül a feléhez, azaz a rossz, hideg, igazi tél ekkor fordul „kifelé”. Az e napi fényes, tiszta idő jó termést ígér, a ködös, felhős borongás viszont a halált idézi:

Pálfordulás hogyha napos, Bőven terem hát és lapos. Hogyha szépen fényes, tiszta, Bőven terem mező, puszta.
 
A pálfordulással, ennek népi értelmezésével függ össze az a hiedelem is, hogy a dughagymát tartalmazó tarisznyát ilyenkor fordítva kell visszaakasztani a szögre a kamrában, hogy gazdag, szép hagymatermés legyen.

Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, Csemadok