Back to top

Csak pecsenyéből félezret vittek!

Publikálva: 2017, február 27 - 20:23
Bár a malac elfutott, mégis nagy sikere volt a frissen vágott disznóhúsnak, a sercegő kolbásznak és az ínycsiklandó hurkának, de a frissen sült pecsenyének is: a szombaton negyedik alkalommal rendezett sikabonyi hagyományőrző disznóvágáson ugyanis majdnem félezer vendég-látogató váltotta egymást a Sikabonyi Közösségi Ház udvarán.

Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás elnöke szerint „bejáratott” és kedvelt lett mind a sikabonyiak, mind a dunaszerdahelyiek körében a február végén szervezett hagyományőrző rendezvény.

Ráadásul idén már többen érkeztek a többi városrészből, mint Sikabonyból – a jól meghirdetett program mellett többeket odacsalogatott nem csak a frissen sült hús bódító illata, de a kellemes zene, és persze a jó társaság is. A kellemes napsütéses, valódi sétaidő meg csak hab volt a tortán.

A cél a régebben megfogalmazott maradt: felidézni az egykori falusi disznótorokat, amikor összegyűlt a család apraja-nagyja, s a rokonok és a szomszédok jó kedéllyel, finom ételek és karcos borok, torkot égető pálinkák mellett adtak hálát a bőséges javakért, ételekért a Teremtőnek.

Bőséges volt a fogyasztás is: a félezernyi adag pecsenye mellett jól fogyott a frissen sült hurka és az enyhén pikáns kolbász is, de ugyancsak szétkapkodták a feldolgozott malacokat, és az odakészített hentesárúból, oldalasból, húsos szalonnából is csak hírmondó maradt kora délutánra, amikor kisorsolták a tombolát.

Mi mást, mint stílusosan egy visító malacot.

Ezt már olvasta?

Cookies