Back to top

Bodzaszörp cukor nélkül

Publikálva: 2018, május 17 - 10:12
Lassan két éve, hogy igyekszem a cukrot kiiktatni a konyhámból. Míg régebben egy hónap alatt közel 10 kg-ot fogyasztottunk el (igaz, mindannyian itthon ettünk, tehát minden nap sütöttem-főztem), addig mostanában átlagosan 1 kg fogy egy hónapban.

Ahogy megéreztem a bodzavirág illatát, rögtön tudtam, hogy a szörp idén cukor nélkül készül. Illetve pontosítanom kell: finomított kristálycukor nélkül.

Hozzávalók:
- 20 szép egészséges bodzavirág – idén szerencsések voltunk, kevesebb eső volt, így a levéltetvek megkímélték a bokrokat
- 8 liter víz
- 500 dkg nyírfacukor
- 20 gr citromsav (gyógyszertárban vagy nagyobb élelmiszerboltokban kapsz)
- 3 db kezeletlen héjú bio citrom (mivel a héját is felhasználtam, ez fontos! – az ALDI-ban szoktam venni)

Hogyan készül?

Először is, figyelj arra, hogy ne a forgalmas autóutak mentén lévő bokrokról szüreteld a virágzatot!

Hacsak lehet, forgalomtól elzárt területen keress bodzabokrot!

A virágzatról szedd le a pici virágokat, a szárból minél kevesebb kerüljön bele a vízbe!

Én egy nagy lábosba pakolom a hozzávalókat, majd leforrázom a vízzel.

2 napig állni hagyom, majd leszűröm, újra forralok rajta egyet, üvegekbe töltöm.

Mindig hagyok friss fogyasztásra is, ezt természetesen a hűtőben tároljuk!

Friss citromkarikával, mentalevéllel még finomabb!

Forrás: gyereketeto.hu

Ezt már olvasta?

Cookies