Back to top

Az elmúlt DAC-év számokban

Publikálva: 2018, január 3 - 07:22
Milyen volt a 2017-es év? Íme, néhány érdekes számadat a DAC elmúlt tizenkét hónapjáról.

0 – ennyi győzelmet aratott 2017-ben Dunaszerdahelyen a három nagy riválisunk, a Slovan, a Nagyszombat és a Zsolna; erre legutóbb 2014-ben volt példa

1 – az év során egyetlen hazai bajnokin szenvedtünk vereséget, október 21-én a Trencsén győzött 2:1-re a MOL Arénában; a tavalyi 17 hazai bajnoki mérlege 8-8-1

4 - az év során lejátszott 32 ligameccsen mindössze négyszer kapott ki a DAC, ami abszolút klubrekordnak számít az élvonalbeli szereplésünk során; a 2017-es összesített mérlegünk 14-14-4

5 – Eric Davis öt ligagólt lőtt a balhátvéd posztjáról, ezzel a panamai légiós minden idők legeredményesebb évét zárta a DAC védőjátékosait tekintve

5 – tavasszal sorozatban öt bajnokit nyertünk meg, ami szintén új csúcsot jelent a klub történelmében; a korábbi, négymeccses maximum még 1986-ban született

5:0 – a sároseperjesi Tatran elleni, februári 5:0-ával beállítottuk a DAC legmagasabb győzelmét az első ligában

13 – ennyi gólt szerzett tavaly a csapat legeredményesebb játékosa, Erik Pačinda; ehhez 31 bajnoki rajtra volt szüksége

13 – a Fortuna Ligában ennyiszer maradt érintetlen a kapusaink hálója; a teljes bajnoki gólarányunk 43:30

16 – és még egy klubrekord: 2016. november és 2017. május között 16 veretlen bajnoki mérkőzést abszolváltunk

16 – ennyi játékos lőtt tavaly gólt a DAC mezében liga- és kupameccsen

23 – Marco Rossi lett a DAC 23. vezetőedzője a klub 23. élvonalbeli szezonjában

73 – hetvenhárom gólt látott a közönség a DAC ligameccsein, ami 2.28-as mérkőzésenkénti átlagnak felel meg

390 – a leghosszabb bekapott gól nélküli sorozatunk, Patrik Macej jegyezte az ősz során; tavasszal Matej Slávik 300 percig jutott

706 – eddig 706 mérkőzést játszottunk az élvonalban; a mérleg: 228-179-299

799 – ennyi gólt lőttünk eddig a felsőházban; az első tavaszi gól tehát jubileumi lesz

10 226 – ennyien látták a helyszínen a novemberi DAC-Slovan rangadót, ami a MOL Aréna eddigi nézőcsúcsa, és a legmagasabb hazai nézőszámunk az önálló szlovák bajnokságban

103 442 – teljes nézőszám a MOL Arénában rendezett 17 Fortuna Liga mérkőzésen, ami átlagban 6085 per meccs

138 272 – összesen ennyien váltottak jegyet a csapat 2017-es, hazai és idegenbeli bajnoki mérkőzéseire; ez meccsenként 4321 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies