Back to top

Andersen emlékére gyűltek össze

Publikálva: 2017, április 3 - 15:24
A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban már tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Éjszaka Andersennel című programot Hans Christian Andersen tiszteletére.
1967 óta a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napjaként ünneplik április 2-át, a nagy dán meseíró születésnapját. Két Uherské Hradiště-i könyvtárosnő ötlete alapján pedig 2000-től tartanak ezen a napon egy közös estét/éjszakát gyerekeknek több ország könyvtáraiban, iskoláiban. Mára országunkban mintegy kétszáz helyszínen, több mint tízezer gyermek tölti így közösen az estét olvasással, játékkal, beszélgetéssel.
Dunaszerdahelyen az idén a Vámbéry Ármin Alapiskola 15 harmadikos, illetve a Smetana ligeti alapiskola 15 negyedikes tanulója fogadta el a könyvtár meghívását, és vett részt a közös programon. Lacza Ilona köszöntője után Andersen életéről beszélt a gyerekeknek. Elmondta, hogy a szegény családba született író már 11 évesen gyári munkásként dolgozott, és saját szórakoztatására bábszínházat készített, amelyben a maga írta meséket játszotta el. Ezek a történetek lettek az alapjai a ma szinte mindenki által ismert meséknek. A bevezető után kedves kultúrműsorral szórakoztatták a jelenlévőket: Varga Zaránd hegedűn, Oľga Papko verssel, Miske Szofi furulyán, Rigó Áron prózával, Mária Malinovská pedig népdalokkal. A kultúrműsort követően a szlovák gyerekek az első emeleti gyermekrészleg, míg a magyar kisdiákok a felnőtt részleg olvasótermében tették le könyvmoly esküjüket. Az idei est központi témája A császár új ruhája című mese volt, melyet Fibi Sándor, illetve Mária Pogányová meséltek el a gyerekeknek. A búvárkodás érdekességeiről beszélt a srácoknak Szabó Mónika, aki sok szép képpel illusztrálta előadását, és természetesen válaszolt is a kíváncsi lurkók kérdéseire. A szlovák gyermekeknek Mária Vrkoslavová-Ševčíková mutatta be legutóbbi, Šťastná Ježibaba című könyvét, de vele volt mindenki nagy kedvence, Gordon nevű kutyusa is. Kantner Éva pedig meseterápiás foglalkozást tartott az érdeklődő magyar gyerekeknek.
Minden résztvevő számára kellemesen eltöltött tavaszi este volt ez, bizonyára sokáig fognak még emlékezni rá a kisdiákok, és ezek után remélhetőleg gyakran térnek majd vissza a könyvek varázslatos birodalmába, a könyvtárba.
Tekintsék meg az est felvételeit Képgalériánkban.

Ezt már olvasta?

Cookies