Jelenlegi hely

Amíg hajnal lesz az éjszakából

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2016, december 29 - 16:14 | Múltidéző
Úgy látszik, nincs új a nap alatt. Gazdasági válság: s mégis, mindenki mulat... A Csallóközi Hírlap. Magyar vidék 1936. január 12-i száma az 1935-ös szilveszter éjszakáról:
Amíg hajnal lesz az éjszakából

„Amíg hajnal lesz az éjszakából
Riport Dunaszerdahely Szilveszter-éjszakájáról

Dunaszerdahely, január 6

Mindenki a gazdasági válságot szidja, s érdekes, hogy azért Szilveszterkor mindenki mulat. Válság ide, válság oda, Dunaszerdahely is kivette a részét Szilveszterkor a mulatozásból, mert alig volt olyan vendéglő városunkban, ahol nem rendeztek volna, jól rosszabbul sikerült Szilveszterestet.

Azzal az erős szándékkal indultam utnak, hogy végigjárom ugyan a Szilveszter esteket, de legkésőbb két órakor otthon leszek. Fáradtan vágtam neki az éjszakának, szinte aszketizmusból, riportot szerezni a Csallóközi Hírlap közönségének. Az egész város uszik a különféle zenék árjában. Cigány, dzsessz, rádió ordít az ablakokból és atókból.

A Kázmérnál.
Először régi Szilveszterestjeim emlékeit keresem, a Kázmérhoz tartok. Előkelő közönség van jelen, s amint a nagyterembe lépek, nem szégyenlem, elfig valami megilletődés féle. Évről évre itt rendezte az év legvidámabb éjszakáját a város legkitünőbb kultúregyesülete, a Műkedvelő Gárda. ma néma az egyesület. De azért a Gárdisták együtt vannak. Eltünődnek az emlékeken. Kellemesen meleg a terem, parfőmillat leng a levegőben. Ropogósra sült malacpecsenyét tálalnak, s a fiatalok táncra perdülnek. Ugy látszik, itt jó hangulat lesz. Diszkrét, csöneds, uri, de azért jókedvű hangulat. Sietek tovább, mert kettőkor otthon akarok lenni.

A Katolikus Körben.
Végignyargalom Dunaszerdahelyt, mert a Katolikus Kör a város másik szélén van. Izlésesen díszített terem fogad, zsufolva vendégekkel. Ami az első percre feltűnik: rendkívül sok a nő. Az egész terem egy nagy gomolyag, valami társaas tánc megy: kalaptánc, amit még sogsem láttam. A szórakoztató táncversenyeket a kifogyhatatlan ötletű Dobler Kálmán rendezi: kalaptánc, széktáncverseny. Kitűnő a hangulat, igazi Szilveszterest. Enni, innivaló is van, egy sarokban sonkát majszol egy tisztviselő, egyedül, félre ült enni. A fekete nagyon kapós, s a házigazda, Horváth Béla boldog örömest lesi a vendégek kivánságát. Visító malacra árvereznek, közben az egyik verseny első díját elcseni egy élelmes tisztviselő. De tovább sietek, kettőre ugyan már nem leszek otthon, de fél háromra biztosan.

Az Erdős Kávéházban.
Dzsessz-zene szól, ropják a táncot, folyik a sör, gyöngyözik a bor és a homlok, meleg van, fülledt, áporodott meleg. Mintha a sok villanykörte megannyi nap volna, egész trópusi a klíma. Ezen csak a tánc segít, aki ezt is kibírja, „be van sózva” mint a trópusi lázon átesett európai, akit az egyenlítő környékén már nem fog el a malária. ugy is kell, hogy legyen, akinek kedve van és itt mindenkinek kedve van a tánchoz, kell, hogy „be legyen sózva”.

Az utcán.
Megyek tovább. Félháromra talán otthon leszek. Kerülöm a várost, s megállok egy kocsma előtt. Igen nagy hangon beszélnek bent, verekedés lesz ott, hát odahuzódom egy kis érdeklődés miatt, no meg ha kell, hát segíteni is. Nem is kell bemennem, félig nyitva az ajtó. Két ember pöröl, székek emelkednek.
– A piros ász az enyém volt! – ordítja az egyik.
Rendőrök jönnek.
– Gyere ki az utcára! – ezt a tömzsi ember mondja a másiknak, – majd leszámolunk.
– Az uccára? Hát gyerünk! – És már künn állnak a járdán, udvariatlanságból majd eltapossák a tyúkszememet. Ugy indul, hogy én leszek a tanu. A véres eset szemtanuja. A rendőr behuzódik a kapualjba. És a két ember kidülledt szemekkel, dagadó erekkel, vörösen az italtól és a méregtől farkasszemet néz.
– Hát itt vagyok! Üss belém, ha mersz! Ütsz, vagy nem ütsz?
A másik nem igen mutat erre hajlandóságot, ellenben igen különös helyre küldi a vendéget, mire a tömzsi nekirugaszkodik, de előugrik a rendőr és szétválasztja a küzdőket.
Nem történt semmi, csak elválnak csendben...
Végszóra még megérkezik egy az óvatos ember, aki erre haladt, de nem mert ide jönni, meg nem akart tanu lenni.
– Mi volt itt, kérem? Kik verekedtek kérem?

A Horváth kávéházban.
Most már igazi élményt keresek.
Sietek a Legyényegylet Szilveszterestjére, éjfél van éppen. (Már csak háromra lehetek otthon.) A színpadon a kitűnő Czejlik Manci és Garay Zoli szórakoztatják a közönséget. Zsufoltan tele az összes helyiség. Két zenekar, tarka, kevert vendégsereg. Luftballon-őrület. Kereng a füst és az illatár, négy pincér, de a két idegen nem ér annyit, mint az itthoni Pista. Dekoltált ruhák a hölgyeken, szmoking és utcai ruha a férfiakon vegyesen. Az asztaloknál minden rendü és rangu, társadalmi állású emberek, civilek és katonák könyökölnek, főnökök és segédurak, szegénylegények és csillogó gyémántgyűrűs emberek. A „tulaj” igen boldog a nagy forgalom láttán, udvariasan áll rendelkezésre. Nagy táncok, csárdások és tangók. Az egyik szmokingos az „Elmondani jaj de nehéz” c. tangót rendeli. Kiséri az énekével. Kiséri és csuklik. Talán sír is. Szívből énekel – és talán szívből sír is. A kislányt, vagy az elmult esztendpőt siratja:

A Bibisnél.
Ni csak már fél öt. Most már mindegy, ugy sm lehet már aludni. Benézek még a Bibishez korhelylevesre. Nem rég mehettek el a vendégek, mert nagy a füst. Letelepszem egy sarokba, végigmustrálom a „Hitel nincs”, „Kibic kuss” és „Lajos, pénz nélkül mulatni bajos” feliratu hazafias olajnyomatokat és szürcsölöm a korhelylevest. Vendégek jönnek, mennek, ugy látszik, az összes mulatóhelyről ez a vendéglő fogja fel utoljára a lumpokat. Az öreg Csergő huzza, reménytelenül, mert tudja, hogy itt csak futó vendég van. Az egyik sarokban egy vendég nagyokat bóbiskol. Mindenkinek az arcán látszik az átlumpolt éjszaka. Betört frakkingek, ázott gallérok, gyűrött ruhák, ez a vendégsereg jellegzetessége.
De már fél hét, hasad a hajnal, háromra már csak délután lehetek otthon.
– Fizetek! – s lehorgasztott fővel indulok haza.
Ennyi minden történik Szilveszterkor Dunaszerdahelyen, mig hajnal lesz az éjszakából.”

Címkék: Nagy Attila