Állandóság és folytonos megújulás

A tárlaton A. Szabó László alpolgármester köszöntötte a megjelent művészeket és a kiállítás iránt érdeklődő közönséget, majd Lacza Tihamér tudománytörténész méltatta a 14 kiállító művész – Benova Zuzana, Borbély Károly, Borbély Máté, Dolán György, Juhász Tibor, Füredi Kornél, Kopócs Tibor, Lebó Ferenc, Lipcsey György, M. Tóth Judit, Miro Gábris Mirinof, Sipeki Zoltán, Varga György és Uzsák Zoltán – alkotásait.

„A KOMP egyszerre jelképezi az állandóságot és a folytonos megújulást. Sokan vannak azok, akik rendszeresen küldik legújabb műveiket a vándorkiállításra, de akadnak alkalmi résztvevők is, akik nem jelentkeznek minden esztendőben. A KOMP egy olyan csoportosulás, amelynek tagjai között festőket, szobrászokat, fotóművészeket, iparművészeket, éremművészeket egyaránt találunk és persze szlovákokat és magyarokat is. Ez a sokféleség – és most elnézést kérek a nem éppen esztétikai észrevételért – engem a Jupiter bolygó holdrendszerére emlékeztet. A KOMP jelenti a bolygó nagy gravitációs erejét, az egyes művészek pedig azok a körülötte keringő égitestek, amelyek összetétele, alakja, pályája igencsak sokféle. Még azokat is behelyezhetjük ebbe a rendszerbe, akik csak rendszertelenül jelentkeznek, hiszen a Jupiter energiaterébe időnként távolabbról érkezett égitestek, üstökösök és aszteroidák is bejutnak, hogy aztán vagy végleg ott maradjanak, vagy folytassák magányos utazásukat az űrben. Nem szeretném ezt a hasonlatot tovább erőltetni, csupán jelezni szerettem volna, hogy a művészetet végső soron a természeti törvények alapján is értelmezni lehet, csak a módszerben sajátos finomításokat is alkalmazni kell, hogy az emberi lélek rezdüléseit is érzékelhessük. Mert azt én is jól tudom, hogy a jelenségeket vizsgálhatjuk akármilyen alapossággal, mindig maradnak feltáratlan területek, sőt azt mondanám, hogy megismerhetetlen területek, amelyeket csak elképzelni tudunk, de megmarad bennünk a bizonytalanság, vajon mennyire sikerült megragadnunk a lényeget. Amikor szembesülünk az alkotással, akkor két dolgot mindenképpen tisztázni szeretnénk. Az egyik a mű üzenete, amelyet legjobb tudásunk szerint igyekszünk dekódolni, a másik pedig maga az alkotó személyisége, belső habitusa, amely valamilyen láthatatlan sugárzás formájában érkezik el a tudatunkig éppen a műalkotások révén” – jelezte Lacza Tihamér, majd az egyes alkotókat mutatta be:

„Most röviden a 14 kiállító művész alkotásairól ejtsünk néhány mondatot. Zuzana Benková geometrikus elemeket felvonultató akrilfestményein a szimmetria iránti fogékonyságot és a harmónia utáni sóvárgást vélem felfedezni, Borbély Károly esetében viszont ugyanez a technika sejtelmes, ködből elővillanó alakokat varázsol a vászonra, azt is sugallva egyben, hogy táncoló, körbeforduló alakokat látunk.

Borbély Máté kemény, nehezebben megmunkálható anyagokkal dolgozik: üveggel, bazalttal és fával, és ezek a plasztikák mintha szándékosan hangsúlyoznák is ezt elnagyoltnak tűnő megformálásukkal és egyszerű struktúrájukkal.

Dolán György művészetét felvidékiként már évekkel korábban volt alkalmam alaposabban is szemügyre venni, és tudom, hogy Gyuri barátom állandóan kísérletezik a különböző technikákkal és stiláris megoldásokkal. Az itt bemutatott akrilfestmények nekem az ősi barlangrajzok sajátos 21. századi reinkarnációinak tűnnek, ami azért sem meglepő, mert tudom, hogy amióta Dolán György megjárta Észak-Afrikát, ahol hosszabb időt is eltöltött a múlt század utolsó negyedében, az ősi művészet emlékei gyakran ihlették a dolgok újragondolására és mai eszközökkel történő megjelenítésére.

Füredi Kornél fekete-fehér fotói, különösen az esti és éjszakai fények révén kissé lehangolják az embert, amihez persze az esernyők és az esőáztatta utcák látványa is hozzájárul, de a különös fényben megvilágított keresztre feszített Krisztus képe szinte kiragadja az embert ebből a melankolikus hangulatból és súlyos gondolatok megfogalmazására sarkallja.

A ma Somorján élő Juhász Tibor tulajdonképpen Venezuelában nőtt fel és ez a körülmény akarva-akaratlanul is megjelenik akrilképein, amelyeken a meleg színek dominálnak, még a Varázsló is egy jóságos öregemberként toppan elénk, noha lehetne sámán is, aki olykor ártani is szokott. A Zarándok valahol Don Quijote-t juttatja eszembe, de mintha a világot megjárt festő is szembenézne velünk a képről.

Kopócs Tibor Bernecebarátiban golyóstollal készült grafikáit hozta el a tárlatra. Az ember nem is gondolná, hogy ilyen egyszerű eszközzel is milyen részletgazdag képek születhetnek. Különösen a szarvasok plasztikus kidolgozása figyelmet érdemlő, de a Bernecebaráti alkotótelep c. szellemes, szatirikus, humorral telített és szürreális elemeket sem nélkülöző kompozíció asztaltársasága kicsit Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájára is hajaz.

Lebó Ferencet érmei és fémplasztikái révén a kortárs magyar éremművészet élvonalába tartozónak vélem. Az itt bemutatott érmei és plasztikái egyszerre sugallják az ókori Róma fémpénzeinek és a holland Cornelius Escher mester különös geometriájú munkáinak a hangulatát. A Kéz 56 c. plasztikája felidézi bennünk a 61 évvel ezelőtti tragikus eseményeket, ugyanakkor a mosonmagyaróvári sortűz ártatlan áldozatainak is emléket állít.

Az itt kiállító művészek közül Lipcsey Györgyöt ismerem a legrégebben. Pályája elején kizárólag fával dolgozott, kissé rusztikus faragott szobrai nagy benyomást tettek hegyétei műtermének látogatóra. Később sok tanulással és kísérletezéssel jutott el arra a szintre, amely a felvidéki magyar szobrászok élvonalába helyezi őt és művészetét. Az itt kiállított bronzból, kőből, illetve fából megalkotott munkáit a tudatosan leegyszerűsített kidolgozásmód, és a kubizmusra emlékeztető absztrakció jellemzi. A Sárkányölő Szent György c. kompozíciót nézve úgy érzi az ember, hogy itt a hős egy képzeletbeli, a saját lelkében dúló szörnyeteggel viaskodik.

Miro Gábris Mirinof akrilfestményeinek először a színvilága ragadja meg az embert: a kék és a piros egyfajta kontrasztja, amelyből alakok, tájak és akár embereket is formázó tulipánok bontakoznak ki.

Mile-Tóth Judit zebrafából és ezüstből készült nyakékeivel, ékszereivel, Sipeki Zoltán ólmozott festett üvegeivel van jelen. Az ékszerekről férfiként csak annyit tudok mondani, hogy szépek, a festett üvegek esetében érdekes kombinációkat látni: mintha a kódexmásoló barátok iniciáléi, a praeraffaeliták látomásai és a szecesszió korának szelleme alkotnának itt sajátos egyveleget.

Uzsák Zoltán meghökkentő fotográfiáit szemlélve arra gondoltam, milyen szerencsés volt a művész, hogy ezeket a felvételeket így volt képes rögzíteni. De tudjuk, még a digitális fényképezőgépek korában sem a véletlen vagy a vakszerencse segíti az alkotót, hanem az a szándék, hogy az egyedit, a megismételhetetlent ragadja meg, amikor elkattintja a gépét és ehhez olykor napokig kell tanulmányozni a lefényképezendő objektumokat.

Az ábécé végéhez érkezve hangsúlyosan szólnunk kell a KOMP egyik alapítójáról és motorjáról, Varga Györgyről is, akivel a Felvidéken is sűrűn találkozhatunk. Itt bemutatott akrilképein a tűz lángvörös színei uralkodnak és ezek előterében – egy vegyész mondja most ezt – mintha a spektroszkópiából jól ismert sötét Fraunhofer-féle vonalakat látnánk. Természetesen ez csak az első benyomás, hiszen a művész ecsetje nyomán ezek madarakká, hangulatot kifejező struktúrákká alakulnak, hogy végül egyfajta álomképben egyesüljenek.

Természetesen még hosszan elemezhetnénk ezeket az alkotásokat és további összefüggéseket is felfedezhetnénk, de ezt már ne én tegyem, hanem arra bíztatom a kedves jelenlévőket, hogy önmagukban gondolják tovább mindezt.”

A tárlatnyitón részt vett Horváth Zoltán alpolgármester is.

Maga a tárlat pedig június 30-áig tekinthető meg.