Back to top

Állami erősödés az energiaszolgáltatás területén?

Publikálva: 2017, január 30 - 06:36
Egyetlen megoldás létezik az energiaszolgáltatás területén kialakult áldatlan helyzet megoldására, mégpedig az állam által eredetileg birtokolt tulajdonrészek visszavásárlása az energiaszolgáltatóktól, s ezzel visszaállítani 2006-os tulajdonviszonyokat, nyilatkozta Andrej Danko, a parlament alelnöke.

A TA3 hírtelevízió január 29-én sugárzott, A politikában című műsorában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke arra is kitért, hogy akár több 100 millió eurót is kivisznek az országból a külföldi tulajdonú energiaszolgáltató vállatok, amikor pedig nem győzik fizetni a felvett hiteleket, megtalálják a lojális hivatalnokokat, és az energiaárak zűrzavaros módon emelkedni kezdenek.

„Csak üdvözölhetem a kormánykoalíció ez ügyben megtett egységes lépéseit, amely kemény választ adott és megmutatta, hogy egyesek nem engedhetnek maguknak mindent" – jelentette ki a TA3 műsorában Danko. Hozzátette, az államnak erősnek kell lenni az energiaszolgáltató üzemekben, mert akár 200 vagy 400 százalékos energia-áremelés is bekövetkezhet a jövőben.

Danko szerint az állam által delegált képviselőknek a külföldi tulajdonú energiaszolgáltató vállatokban nincs igazi befolyásuk, többnyire csak statisztálnak. „Amennyiben nem változtatunk ezen helyzeten, a napokban előállt zűrzavar újra megismétlődhet" – figyelmeztetett Danko. Hozzátette a menedzseri és a végrehajtó hatalmat Dzurindáék külföldi magánkezekbe adták, ezért kell megszerezni az általuk birtokolt részesedést az energiaszektorban.

A parlament alelnöke azonnali tárgyalásokat kezdene az EPH társasággal, megoldást pedig egy állam által létrehozott energetikai holdingban látja, amelyhez kérni fogja a koalíciós partnerek támogatását is.

A tulajdonviszonyok rendezése után szükséges lesz az össztársadalmi konszenzuson alapuló világos játékszabályok lefektetése állapított meg Danko.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies