Back to top

A 2017/18-as szezon: DAC U9

Publikálva: 2018, július 14 - 20:29
Az U9-es felkészítő korosztály teljesítményét a 2017/18-as szezonban Lépes András vezetőedző értékeli.

„A szezon során az egyén individuális képességeinek a fejlesztésére helyeztük a legnagyobb hangsúlyt. A játékosokat nagy dicséret illeti az edzéseken és a mérkőzéseken nyújtott teljesítményükért, a gyakorlásokat nagy létszámban látogatták. Az egyik kitűzött célunk volt a keret bővítése dunaszerdahelyi és környékbeli játékosokkal, amit sikerült is teljesíteni. Tizennégy mérkőzést abszolváltunk a Szlovák Labdarúgó-szövetség Pozsony/nyugat csoportjában. Ebben a versenykiírásban nincsenek vezetve az eredmények, így a játékosokra kisebb nyomás nehezedik, ezáltal jobban tudnak a játékra összpontosítani. Több tornán vettünk részt Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, ahol az adott országok legerősebb csapataival mérhettük össze a tudásunkat. Összességében pozitívan értékelem a mögöttünk hagyott szezont, hiszen a játékosok fejlődtek, az edzéseken pedig jó hangulat uralkodott. Végül szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik hozzájárultak a csapat működéséhez, és a szülőknek, akik szintén elősegítették az együttes fejlődését,” mondta Lépes András, a DAC U9-es csapatának edzője.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies