Back to top

A 2017/18-as idény: Slovnaft Cup

Publikálva: 2018, június 7 - 09:31
A DAC 2017/18-as idénye a számok tükrében - sorozatunk végén idézzük fel a csapat kupaszereplését.

Sorozatban negyedik éve zajlottak új lebonyolítási rendszerben a Szlovák kupa (Slovnaft Cup) küzdelmei, mely szereplési lehetőséget ad az alacsonyabb osztályú csapatoknak is. A DAC ezúttal öt mérkőzéséből négyet is harmadik és negyedik vonalban szereplő ellenfelekkel játszotta.

Az említett négy idény során mindig eljutottunk a tavaszi fordulókig. Míg 2015 áprilisában tizenegyespárbaj döntött arról, hogy nem kerültünk be a döntőbe, az előző három idényben a negyeddöntőben véreztünk el. Két éve Zsolnán, tavaly odahaza a Poprád ellen, ezúttal pedig Nagyszombatban.

Öt mérkőzést abszolváltunk az idei kupasorozatban, Marco Rossi ezeken 29 játékost küldött pályára. Csapatunkból Huk, Šatka és Davis abszolválták a legtöbb percet, a csapat legjobb góllövői pedig Divković és Čmelík voltak – mindketten három-három alkalommal találtak be.

A DAC szereplése a Slovnaft Cup 2017/18-as idényében:

2. forduló: Ivanka pri Dunaji (III. liga) - DAC 1:3 (0:2)

Gólszerzők: 78. Mušinský - 9. Divković, 38. Davis (11m), 50. Čmelík, 650 néző

3. forduló: Devínska Nová Ves (III. liga) - DAC 0:3 (0:1)

Gólszerzők: 10. Čmelík, 62. Malec, 74. Ashiru, 600 néző

4. forduló: Hrušovany (IV. liga) - DAC 1:3 (1:0)

Gólszerzők: 17. Soboňa - 63. Kalmár, 69. Čmelík, 81. Divković, 1000 néző

Nyolcaddöntő: Medzev (IV. liga) - DAC 1:5 (0:2)

Gólszerzők: 86. Ribár - 33. Ljubičić, 35. Ljubičić, 72. Vida, 75. Mervó, 90.+1 Divković, 2000 néző

Negyeddöntő: Trnava - DAC 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 79. Egho, 89. Egho, 3411 néző

A DAC játékosai a Slovnaft Cup 2017/18-as idényében - a név után a mérkőzések száma, a lejátszott percek és az elért gólok:

Divković

5

272

3

Huk

4

315

 

Davis

4

315

1

Šatka

4

315

 

Kalmár

4

198

1

Domonkos

4

192

 

Száraz

3

270

 

Špiriak

3

270

 

Kontár

3

246

 

Simon

3

243

 

Čmelík

3

196

3

Ljubičić

3

179

2

Malec

3

173

1

Aluku

3

171

 

Macej

2

180

 

Ashiru

2

180

1

Koštrna

2

180

 

Blackman

2

180

 

Zsivkovics

2

171

 

Pačinda

2

153

 

Mervó

2

36

1

Ľupták

1

90

 

Vida

1

90

1

Moďoroši

1

90

 

Záhumenský

1

90

 

Černák

1

59

 

Kosorin

1

45

 

Šafranko

1

27

 

Herc

1

23

 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies